A Vass Lajos Szimfonikus Zenekar honlapja

 
   

 

Felhívás!

"ahol a szavak már nem segítenek, ott beszél a zene"

Kedves Zenebarátok!

A jelentős szakmai múlttal rendelkező
Vasas Művészegyüttes Szimfonikus Zenekara

felvesz
zenekari zenészeket, elsősorban hegedű, brácsa, cselló hangszereken jól játszó zenetanárokat és zeneiskolás továbbképzősöket, valamint 8-10 évig zenét tanuló lelkes amatőröket!

Az évad szeptemberben kezdődik,
heti két próba kedd-péntek 18:30-21:00-ig

Helyszín: Bp. VIII. kerület, Kőfaragó utca 12.

Várjuk augusztusi jelentkezését!

e-mail: vlzenekar @ freemail.hu

Tel: 06 30 542 57 88 / 06 30973 16 71

 

 


 Az 1949 óta működő Vasas Művészegyüttes Szimfonikus  Zenekara fejlődésének egyes szakaszai pontosan meghatározhatóak.

 Az első tizenhárom évben olyan nagysikerű fellépések és előadássorozatok jellemezték munkáját, amelyben az énekkar és a tánckar is részt vett.

 Ezt követően került sor a Vasas Szimfonikus Zenekar önálló repertoárjának kialakítására. Új arculatát a nagyzenekari klasszikus művek - Haydn, Mozart, Beethoven - és újabbkori szerzők - Bartók, Kodály, Hacsaturján, Muszorgszkij - műveinek, valamint népszerű opera és operett részletek tolmácsolása határozta meg.

 A Vasas Szimfonikus zenekar mindig hű partnere volt a kórusnak különböző műfajok bemutatása és terjesztése során. Életük jelentős eseménye volt Kodály Zoltán személyes elismerése, „Székelyfonó” c. művének bemutatása alkalmából.

 Gyakran vállalkozik nagy felkészültséget igénylő oratórikus művek bemutatására a Vass Lajos Kórussal együtt.

 Gyümölcsöző munkakapcsolatot alakított ki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hegedű és ének tanszakával. Tagjainak többsége kifejezetten amatőr, így az elért eredmények közösségi értéke, a nevelőmunka színvonala példamutató.

 Húsz éven keresztül a zenekart a kiváló karnagy és zeneszerző Vass Lajos irányította, 1992 novemberében bekövetkezett haláláig.

 Karmester: NOTIS GEORGIOU

Koncertmester: BUZÁSNÉ BIRINYI IRÉN

 Próbák: kedd és péntek 18.30-20.30 óráig

 

Utolsó módosítás: PGY 2009.08.05